A város múltját kutatják - Szécsény

2010.07.28. 13:33
A városmag II. rekonstrukciójához kapcsolódva régészek végeznek feltáró kutatásokat Szécsény azon pontjain, ahová építmény vagy felületi burkolat fog kerülni.
A templommal szemben lévő Szent Erzsébet téren Zandler Krisztián a Kubinyi Ferenc Múzeum régész munkatársának vezetésével végzik a kutató munkát. Céljuk, hogy megtalálják a török kori palánkfalnak a nyomvonalát, s ezt dokumentálják.
Tudvalévő dolog, hogy 1541. után, amikor az ország három részre szakadt elrendelték a felvidéki várak várfallal történő megerősítését. A rekonstrukció során a parkosításkor, a fal nyomvonalát sövénnyel fogják jelezni.

- Rátaláltak az egykori palánkfal nyomvonalára?
- Megvan a nyomvonal. Az egykori palánkfalat úgy kell elképzelni, hogy ástak egymással párhuzamosan alapozási árkot, s ezekbe falcölöpöket helyeztek el. A cölöpök közét vesszővel fonták ki. A köztes teret földdel töltötték fel. Így a fal olyan széles volt, hogy azt ágyúval sem lehetett megsemmisíteni. A külső részen a vesszővel font felületet agyaggal tapasztották be, hogy ne lehessen olyan könnyen felgyújtani. Megtaláltuk a harmadik cölöpsor vonalát is. Ennek támasztó szerepe volt. Az egykori palánkfal, a nyugati záró kőfalhoz csatlakozott, amely a templomudvar nyugati részén látható. Délen pedig a jelenlegi sétáló utcában ma a térburkolaton piros kövekkel jelölt egykori várfalhoz csatlakozott.

- Az ásatások során milyen egyéb leletek kerültek elő?
- Rátaláltunk egy későbbi korból származó védfal maradványára. Előkerültek az 1440-es évekből származó ezüstpénzek és Habsburg Ferdinánd által 1529-ben kibocsátott ezüstérmék. A történelmi belváros keleti részén a korábban feltárt középkori plébániai templom környékén Romhányi Beatrix, a Károlyi Gáspár Református Egyetem tanára vezeti a feltáró munkálatokat, aki a Nógrád Megyei Hírlapnak a következőket mondta: - Az ásatások során sikerült több helyen megtalálni a városfalat belülről védő palánkfal helyét. Tudvalévő dolog, hogy a palánkfal építéséhez fát és földet használtak. A cölöpök helye arról tanúskodik, hogy legalább háromszor megújították a palánkfalat. Rátaláltunk a kora újkori városi házak maradványaira, amelyekből következtetni lehet, az akkori építészeti rendszerre, a városrész arculatára. Számos cserép, kerámia, üveg, fém, használati és dísztárgyak maradványai kerültek elő. Ezekből következtetni lehet a kora újkori családok életformájára. Megtaláltuk a templom mellett Szécsény második temetőjét. Elkezdtük az ásatásokat a Tűztoronnyal szemben lévő téren, ahol egykoron a rondella állt. Sajnos a nagy esőzések miatt a feltáró munkánkat fel kellett függeszteni - mondta Romhányi Beatrix.

Az épülő járóbeteg-szakrendelő intézet területén Guba Szilvia, a Kubinyi Ferenc Múzeum régésze vezeti az ásatásokat. A Nógrád Megyei Hírlapnak a következőket mondta: - Ez a terület a történelmi belvároson kívüli rész, a városfal nyugati részétől mintegy háromszáz-négyszáz méterre vagyunk. Az nem volt meglepő, hogy a felsőbb rétegekben egy újkori ház alapjaira, pincéjére bukkantunk az már izgalmasabb, hogy rátaláltunk a XIII. század végéről a XIV. század elejéről származó négy épület maradványaira, feltártuk a tapasztott agyagpadlózatot. A házak a tűz nyomait viselik, az is lehet, hogy mind a négy épület egyszerre égett le. Az egykori írások említést tesznek Szécsényen kívül lévő Farkasfalváról, lehet, ezt nagyon feltételes módban mondom: valaha itt lehetett Farkasfalva. Nyilván ez csak feltevés, az igazolásra további tárgyi és írásos bizonyítékokra van szükség - mondta a régésznő.

A Haynald Lajos utca sarkán, a volt óvoda épülete is felújításra, átalakításra kerül. Ott lesz a városi könyvtár és képtár. A terület a történelmi belváros központjában van. Amikor a melléképületet lebontják, a régészek itt is megkezdik a terület "vallatását". Az előkerült leletek, a történelem néma tanúi, a szakemberek számára "beszédesek", sok hasznos információt mondanak el elődeink életéről, gazdagítva ezzel Szécsény helytörténetét.

Forrás: www.nport.hu
Nógrádi Geopark Nonprofit Kft. - Z.p.o. Geopark Novohrad-Nógrád
All rights reserved 2013