Ártatlanok vértanúsága - 1956. december 8.

2010.12.09. 14:12
A Szent József Plébániatemplomban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz áldozataira.
A résztvevők ezután a vásártéri emlékparkhoz mentek, ahol többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Bércesi Mihályné a Politikai Foglyok Országos Szövetségének megyei elnöke idézte meg 1956 szellemét.
Bálint András Kossuth-díjas színművész előadása után Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, beszélt arról, hogy Advent alkalmából béke és nyugalom járja át a szívünket. Nem úgy, mint 1956 karácsonyán, amikor is "nem volt arany dió a fán".
- 1956.december 8-án gyilkoltak Salgótarjánban. Padlásról, fedezékből lőttek és lőttek, gyilkoltak és gyilkoltak - fogalmazta meg gondolatait Székyné, aki arról is beszélt, hogy sokáig nem lehetett emlékezni és nem lehetett az ártatlan áldozatokról beszélni.
- Hazug propaganda volt évekig. Meghamisították és elvették tőlünk a történelmet. 2010. áprilisában beteljesítettük a nép akaratát - mondta a polgármester és hangsúlyozta, hogy a szocialisták idejében nem emlékeztek meg bizonyos 1956-os eseményekről, de most, kedden együtt emlékezett az Országgyűlés.
Bércesi Mihályné elmondta: annak idején nem csak Salgótarjánban "mutatták ki foguk fehérjét" a kommunisták, hanem például Gyulán és Zalaegerszegen is. Kövér László beszélt arról, hogy 1956-ban "testi-lelki elnyomás volt", a rendszer pedig pillanatok alatt összeomlott. Kövér szerint a hivatalosan igazolható 45 áldozat helyett legalább háromszor ennyi volt.
- A sortüzek vezénylői iskolákban hencegtek hőstetteikkel. A magyar forradalom és szabadságharc olyan sebet ütött a kommunista világbirodalom szívén, ami soha többé nem gyógyult be. Sajgott, vérzett. A gyulladás hol egyik, hol másik testtájékra terjedt át. Végül a szívet is elérve végleg ledöntötte a lábáról, mint bronzból öntött szimbólumát, a Sztálin szobrot - fogalmazta meg gondolatait az Országgyűlés elnöke.
A gyásznap utolsó mozzanataként az emlékezés koszorúit helyezték el a December 8 emlékparkban.

Forrás: nport.hu
Nógrádi Geopark Nonprofit Kft. - Z.p.o. Geopark Novohrad-Nógrád
All rights reserved 2013