Hazaszeretetet sugárzó ünnep - Salgótarján

2011.03.16. 12:42
A Fő téren már a rendezvény megkezdése előtt kiállították a "Magyarország az én hazám" címmel az 1848/49-es szabadságharc emlékére rendezett rajzversenyre beérkezett műveket.
Délután fél kettőtől a Kohász Fúvószenekar muzsikája töltötte be a teret, majd három órától ünnepi program szórakoztatta a megjelenteket. A műsorban fellépett az énekes Varga Miklós, a Nógrád Táncegyüttes és a Folt Zenekar, valamint a Kodály Zoltán Tagiskola kórusa is bemutatkozott. Székyné dr. Sztrémi Melinda, országgyűlési képviselő, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi szónoklatában elmondta: különösen szerencsések vagyunk, hogy egységes politikai nemzetként való megszületésünk idejét a tavaszi napfény első sugaraival ünnepelhetjük, hisz mint közismert 1848 márciusában esős, borongós idő volt.
- 1848. március 15-éje az idők során példává, mérföldkővé nemesedett: jó és rossz időben, jólétben és éhínségben, békében és háborúban mindig mindenütt ugyanazt az üzenetet hordozza. Azt a szót, amely erre a napra vonatkoztatva sohasem lesz elcsépelt: hazaszeretet. Hangsúlyozta, hogy közös erőfeszítés nélkül az ország nem kerülhet ki a bajból: a jelenlegi mélypontból csak összefogás, a jövő nemzedéke iránt érzett felelősség és valódi megoldást eredményező reformok segítségével emelkedhetünk ki.
A polgármester beszéde után az ünneplő tömeg a Múzeum térre vonult, ahol megkoszorúzták a "legnagyobb magyar", Széchenyi István szobrát.

Forrás: nport.hu
Nógrádi Geopark Nonprofit Kft. - Z.p.o. Geopark Novohrad-Nógrád
All rights reserved 2013