Mit rejt a "Palócföldi Ládafiók"?

2011.03.17. 12:11
Az elmúlt héten került sor a Nemzeti Fejlesztési Terv - Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.3-09/2-2010-0058 kódszám alatti, "Palócföldi ládafiók - Építő közösségek Salgótarján térségében" elnevezésű, az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló nyertes pályázat részletes bemutatására.

Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. A helyszínt biztosító József Attila Művelődési és Konferencia Központ - mint a háromtagú konzorcium vezetője - mellett a J. L. SEAGULL Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ, valamint a Novohrad - Nógrád Geopark Nonprofit Kft. szerepelnek a 71 420 490 forint összegű támogatásban részesített projektben, amely 2010. decemberében indult és egészen 2012. június 30-áig tart majd.
Ezen időszak alatt nagyjából 100 szakember bevonásával közel 1600 fő vesz majd részt kedvezményezettként a formális és nem formális képzési alkalmakon, amelyek között a legkülönbözőbb szakkörök és foglalkozások mellett továbbképzések és táborok is szerepelnek.

A célcsoport igen széles, így megszólításra kerülnek az általános iskolás fiataloktól kezdve a hátrányos helyzetűeken, munkanélkülieken, fogyatékkal élőkön át az 50 év felettiekig a legkülönbözőbb korosztályok és társadalmi rétegek. A projekt célja, hogy a résztvevő hátrányos helyzetű fiatalok élethelyzetét javítsa, képességfejlesztő foglalkozásokkal munkaerő-piaci esélyeit növelje, fejlessze a fiatalok helyi kötődését és környezettudatosságát. Fontos elem a lakosság digitális- és nyelvi kompetenciájának fejlesztése, természeti- és kulturális környezetünk minél szélesebb körben történő megismertetése.

A rendezvényen Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarjáni Megyei Jogú Város polgármestere, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy meg kell mutatni a nógrádi, palóc értékeket, de ugyanakkor a tudást az itt élőkben is el kell mélyíteni, a helyieknek is át kell adni, erősíteni kell a helyi öntudatot.

A köszöntő után a projekt pénzügyi ismertetésére került sor Farkas László, a JAMKK megbízott igazgatója, a projekt pénzügyi menedzsere jóvoltából, aki beszélt a projekt indulása körüli rengeteg feladatról és arról a feszített tempójú, grandiózus munkáról is, melyet a konzorcium tagjai végeztek a siker érdekében. Ezután Gyetvainé Szorcsik Angéla projektmenedzser kapott szót, aki a megvalósítás eddigi szakaszairól és a konzorciumi partnerek projektet érintő közös fejlesztési stratégiájáról tájékoztatta az igen nagyszámú megjelenteket.

A konzorciumi vezető projektbeli tevékenységéről Andrássy Nóra szakmai igazgatóhelyettes beszélt, aki bemutatta a szinte megszámlálhatatlan szakköri-, tábori- és egyéb más formájú foglalkozást, amit megvalósítanak a projekt során. A "100 csoda tanoda - alkotó, egymást építő közösségek kialakítása" című bemutatóból megtudhattuk, hogy a JAMKK által mintegy 1200 fő kerül megszólításra a legkülönbözőbb foglalkozások által, a projektben mintegy 30 millió forintos támogatási összegből valósítják meg elképzeléseiket.

A J. L. SEAGULL Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ megvalósításra váró elképzeléseit Körmendy Éva igazgató, a projekt felnőttképzési szakmai módszertani vezetője ismertetette a megjelentekkel. Előadásában kitért arra, hogy a mintegy 28 millió forintos támogatásból 231 kedvezményezett fog lehetőséget kapni formális és informális - a résztvevők számára ingyenes - képzéseken való részvételre. "Nógrádban élek" címmel helyi identitás erősítését célzó kompetencia-fejlesztési programot valósítanak majd meg a térség népesség-megtartó képességének növelése érdekében, de többek között e-tanácsadói, vagy digitális kompetenciafejlesztő foglalkozásokat is indítanak uniós elveket szem előtt tartva.

"Értékeljük saját értékeinket!" címmel lehetett rövid bemutatót hallani Lóska Jánostól, aki a projektben szakmai módszertani vezetői szerepet tölt be, mint a Novohrad - Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke. Lóska János elmondta, hogy a Kft. hat szakkör és két tábor lebonyolítását vállalta, amely kapcsán összesen 156 általános- és középiskolás gyermekhez jutnak el, a megvalósításra közel 12 millió forintot nyertek el. Ahogyan az előadás címe, úgy a foglalkozások tartalma is arra irányul, hogy a fiatalok megismerjék környezetüket, a körülöttük lévő világ kulturális, földtani és gazdasági örökségét és ez által erősödjön identitástudatuk is. A Novohrad - Nógrád Geoparktól a nemzetközi szervezetek is elvárják az erre irányuló oktatást, nevelést, de ezen "kényszer" nélkül is egyik legfőbb küldetésüknek érzik a fentieket. A projekt kapcsán megvalósuló oktatási anyagok pedig hosszú időre megalapozhatják a Geopark ezen tevékenységét.

A projektről a www.palocfiok.com internetes holnapon vagy a e-mail címen keresztül, illetve a megvalósító szervezeteknél lehet további információt kapni.
Nógrádi Geopark Nonprofit Kft. - Z.p.o. Geopark Novohrad-Nógrád
All rights reserved 2013