Sólyom László köztársasági elnök Ipolytarnócra látogatott
2009.09.25. 10:59Szeptember 20-án a Bükki Nemzeti Parkba látogatott Sólyom László köztársasági elnök, aki ezzel 2007. januárban kezdődött, Értékőrző tájak és emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának nyolcadik állomására érkezett.
Az államfőt Duska József, a nemzeti park igazgatója, dr. Tardy János, volt helyettes államtitkár, a Novohrad-Nógrád Geopark Irányító Testületének elnöke, Szarvas Imre, tájegység-vezető és Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere fogadta, köszöntötte. Sólyom László a geológiai tanösvény bejárásával bepillantást nyerhetett az Európa Diplomával kitüntetett ősmaradványok természetvédelmi terület felbecsülhetetlen értékű természeti kincseibe. Láthatta a Bükkábrányban feltárt, közel nyolcmillió éves ősfák maradványait, a megkövült őslábnyomokat és a négydimenziós mozit is.
A köztársasági elnök a Bükki Nemzeti Park ipolytarnóci területén tett látogatásán a regionális határ menti együttműködésekről szóló tanácskozáson vett részt. A megbeszélés után úgy fogalmazott: korábban megfogalmazott reménye, hogy "a politikai vezetésben kitört hisztéria nem terjed át az emberekre", a határ menti nógrádi térségben beigazolódott.
Sólyom László három alulról jövő kezdeményezésről kapott tájékoztatást: az Ipoly-hidakról, az Ipoly-völgyi vasútról és a Novohrad-Nógrád Geopark projekt előrehaladásáról. Az államfő üdvözölte, hogy a szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott 11 pont része lett két Ipoly-híd megépítése, és jó fejleménynek nevezte, hogy szlovák részről megyei szintre került a döntés, vagyis már nem Pozsonnyal kell egyeztetni. A Pősténypuszta és Pető, valamint a Rárós és Ráróspuszta közötti hidat 2010 végére építik meg.
Sólyom László kifejtette: a térség gazdasági együttműködését is fellendítené az Ipoly-völgyi vasút, "amely sokszor halálra lett ítélve". Ahhoz, hogy Párkány és Losonc között újra lehessen vasúti személyszállítás, egy hatkilométernyi szakaszt kellene visszaépíteni, erre már készülnek a tervek.
A Novohrad-Nógrád Geopark pedig komplex területfejlesztési együttműködési lehetőséget nyújt - hangzott el a konferencián - a Geopark már megkapta az engedélyt az UNESCO-embléma használatára, és néhány hónapon belül megkezdődik a Geoparkká nyilvánítás hivatalos eljárása is.
A nagypolitika vitái nem érintik az együttműködést a határ menti szlovák és magyar települések között - így összegezte tapasztalatait Sólyom László Ipolytarnócon.